Hétfő: a görög dráma csúcspontja - percről-percre
Utolsó frissítés:
Kritikus nap volt a hétfő Görögország számára. Pár napja még újabb és újabb segítséget kértek a görögök az Európai Központi Banktól, hogy ne omoljon össze a görög bankrendszer, és egyre gyakrabban mondogatták azt már kormányfői körökben is, hogy felkészültek a görög államcsődre és arra, hogy az ország kilépjen. Addig gyúrták egymást a felek, hogy vasárnap este a görög kormány új vállalási csomagot dobott össze, azt elküldte az EU-nak és az IMF-nek. Hétfőn két csúcstalálkozó is volt a témában, látható eredmény nélkül. Közben az athéni parlament előtt EU- és európárti tömeg gyűlt össze, ellentüntetők néznek szembe velük. Kövesse a történéseket folyamatosan frissülő cikkünkben.
Most érkezett
Áfa- és nyugdíjkorhatár-emelést ígér a görög kormány
Néhány fontos részlet kiszivárgott a görög kormány ajánlatából. Fokozatosan 67 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt – de lesznek kivételek. (Ezekről nincs semmi konkrétum.)
A termékek, szolgáltatások zöme a 23 százalékos áfakulcs alá tartozna. Az áfarendszer háromkulcsos lenne, az áramra és az alapvető élelmiszerekre 13 százalékos ráta, a gyógyszerekre és a könyvekre 6 százalékot számítanának fel. Nemzetközi intézmények a 6 százalékos áfakulcs eltörlését szeretnék amúgy.
Percről percre
Lehet, hogy ma mégsem lesz megállapodás
A nagy eufóriát most megpróbálják visszafogni. A Guardian tudósítása szerint az Európai Bizottság vezetője, Juncker kijelentette, hogy nem biztos, hogy ma lesz megállapodás a görögökkel.
E hét végén törleszteni kell az IMF felé
Ennek a hétnek a végéig mindenképpen nyélbe kell ütnie a görög kormánynak valamilyen megállapodást a nemzetközi szervezetekkel, mert június 30-án az országnak 1,6 milliárd eurónyi törlesztést kell utalnia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé. Ekkora összeget nem tud előteremteni magától a görög kormány, ezért van szüksége arra, hogy hozzáférjen a korábbi mentőcsomagból fennmaradt 7,2 milliárd eurós részlet lehívásához. Vagyis a hiteltörlesztést hitel lehívásából tudná megoldani. És csak akkor fér hozzá a görög állam ehhez a 7,2 milliárd eurós hitelrészhez, ha olyan intézkedéscsomagot vállal, amellyel az IMF és az EU egyetért.
A tőzsdéknek tetszik, hogy van remény a megállapodásra
A német és a francia tőzsde részvényindexe röviddel a nyitás után 3 százalékos pluszban volt, ami jelzi, a befektetők arra számítanak, lesz megegyezés Görögország és a nemzetközi hitelezők között.
Ciprasz kezet fog Junckerrel
Délelőtt 11 előtt nem sokkal jelentette a Guardian, hogy megérkezett Alexisz Ciprász görög kormányfő Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság vezetőjével való tárgyalásra.
A német kancellár kijelölte: ma el kell dőlnie az ügynek
Hétfőn el kell dőlnie a görög adósságrendezés ügyének – adta ki a jelszót Angela Merkel német kancellár még vasárnap.
Vasárnap este olyan történt, amely esélyt jelent a görög túlélésre
A görög bankrendszer kritikus helyzetben, óriási betétkivonás volt az elmúlt napokban-hetekben. Ezért is fontos az a dokumentum, amelyet a görög kormány dolgozott ki és juttatott el az EU-hoz és az IMF-hez. Abban új intézkedéseket helyezett kilátásba a görög kormány. A javaslatcsomagról kevés szivárgott ki, de a fogadtatás kedvező: az EU pénzügyi biztosa mellett mások is azt hangoztatták, előrelépés a dokumentum, jó esélyt teremt a komromisszumra.
A hosszú nap menetrendje
Több fontos egyeztetés lesz ma a görög válság ügyében. 11 órakor kezdődött a tárgyalás a görög kormányfő, Ciprász és a nemzetközi hitelezők képviselői között.
Délután fél 1-kor az eurózóna pénzügyminiszterei egyeztetnek.
Este 7-kor ugyancsak az eurózóna körében, de már magasabb szinten, a kormány- és államfők tárgyalnak a helyzetről.