Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kaszinók nyitva tartásának korlátozását kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől a Szerencsejátékosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete – közölte a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet.
Levelükben azt kérik, hogy szűkítsék a nyitva tartást a jelenlegi 0-24 óráról az este tíz órától hajnali öt óráig tartó időszakra, vasárnap pedig tartsanak zárva a kaszinók – mondta a Magyar Hírlapnak Abházi József, az egyesület szóvivője.
A korlátozástól a játékfüggő szenvedélybetegek számának csökkenését várják. Abházi József szerint míg 2000-ben 30 ezer, addig 2010-ben már 150 ezer, napjainkban pedig már 200 ezer ember szenved ebben a betegségben Magyarországon.
A Magyar Nemzet az egyesületre hivatkozva azt írta, hogy a vendégek száma a nyolc kaszinóban meghaladja az évi 1 milliót, ők átlagban 30-50 ezer forintot játszanak el személyenként.
Az egyesület további javaslatai közé tartozik, hogy a kaszinók pénztárgépeit is kössék be online kasszarendszerbe, valamint hogy ne csak a játékbevételt, hanem a téteket és nyereményeket is adóztassák meg.
Itthon csak Andy Vajna és Szima Gábor érdekeltségei nyertek el kaszinókoncessziókat, előbbi öt egységet is működtet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.