Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentősen csökkentette a beruházásokra vonatkozó előrejelzését: a márciusi prognózisban ez évre még 5,2 százalékos bővüléssel számoltak, a júniusi, aktuális előrejelzés már csupán 2,2 százalékos idei bővülést vetít előre, jövőre pedig az uniós források visszaesésével párhuzamosan 2,1 százalékos csökkenéssel számolnak a beruházásokban.
A háztartások fogyasztása idén 3,2 százalékkal, jövőre 3 százalékkal emelkedik, az export idén 8 százalékkal, jövőre 7,9 százalékkal nő az aktuális előrejelzés szerint, ezek lesznek a növekedés motorjai – közölte az MNB.
A testület kedden tette közzé a kamatdöntési kilátásokat is részben megalapozó inflációs jelentés főbb számait is, amelyben a legutóbbi, márciusi jelentéséhez képest 0,1 százalékponttal 3,3 százalékra növelte a GDP-bővülésre vonatkozó várakozását, és stagnálásról 0,3 százalékra emelte az idei infláció várható mértékét.
Az MNB 2016-ra a korábban vártnál 0,2 százalékponttal alacsonyabb, 2,4 százalékos inflációval, és 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, utóbbin nem változtatott a márciusihoz képest.
Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója újságíróknak kiemelte: a monetáris tanács monetáris politikára vonatkozó üzenetei közül a legfontosabb, hogy a testület úgy ítélte meg, az inflációs cél eléréséhez további kismértékű monetáris lazítás lehet szükséges.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”