Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Varga Mihály tudott Vida Ildikó lemondási szándékáról, de konkrét időpontot nem közölt vele a NAV korábbi vezetője.
Az elmúlt hetekben többször beszélt Vida Ildikóval, amikor a NAV-elnök jelezte lemondási szándékát, de konkrét időpontról nem beszélt – mondta az Origónak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Hozzátette, természetesen Orbán Viktorral is többször beszélt a NAV strukturális átalakításáról, de Vida Ildikó távozásának konkrét időpontjáról nem volt szó. Szerinte a kormányfő is egyetértett azzal, hogy a NAV új struktúrájához új emberre van szükség, ami nyilván a mostani döntésében is szerepet játszott.
Varga Mihály felidézte, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően Vida Ildikónak a miniszterelnöknél kellett jeleznie a lemondását, és neki kellett mérlegelnie, hogy azt elfogadja-e.
A miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a kitiltási ügynek nem volt közvetlen köze a mostani helyzethez, mivel az akkori vádakról bebizonyosodott, hogy semmi alapja nem volt. A tárca kivizsgáltatta az ügyet, és semmi visszaélésre utaló döntést nem találtunk – mondta most a miniszter.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.