Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szakmai okokból nem, de családi okokból szabadon távozhatott posztjáról a NAV elnöke - mondta a kommunikációs államtitkár. Orbán Viktor arra kérte Vida Ildikót, hogy az új vezető kiválasztásáig továbbra is lássa el feladatait.
A miniszterelnök még június elején jelezte: szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó NAV-elnök lemondását, azonban a személyes és családi okok alapján igen - közölte szerdán Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Vida Ildikó már "az alaptalan amerikai vádak idején" felajánlotta a lemondását, amelyet a miniszterelnök nem fogadott el - emlékeztetett, hozzátéve, május 20-án Vida Ildikó benyújtotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Kitért arra is: a kormányfő arra kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, hogy mindaddig, amíg a NAV új vezetőjéről nem döntenek, lássa el a feladatát. De mivel a lemondás benyújtását követő 60. napon megszűnik a vezetői munkaviszonya, e határidő után az új NAV-elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes látja el az intézményvezetői feladatokat - fűzte hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közölte, hogy aznap megszűnik Vida Ildikó jogviszonya, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád irányítja az adóhivatalt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.