Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Még tartanak az előzetes egyeztetések Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között arról, hogy milyen formátumban tárgyaljanak a harmadik pénzügyi mentőcsomagról - közölte vasárnap a görög munkaügyi miniszter, megerősítetve ezzel, hogy a megbeszélések megkezdése tovább halasztódik.
Jorgosz Katrúgalosz a Skai athéni tévének elmondta hogy folynak az előzetes egyeztetések, és a kormányon belül is folyik a vita arról, hogy milyen módon tárgyaljanak az új, immár harmadik mentőprogramról.
A görög pénzügyminisztérium az utóbbi napokban többször is jelezte, hogy július 24-étől, péntektől egyeztetnek a nemzetközi hitelezők szakértői Athénban a görög kormány képviselőivel a csaknem 86 milliárd euró összegű segélycsomagról. Az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői viszont biztonsági megfontolásokra hivatkozva pénteken közölték, hogy addig nem kezdődhetnek el a hivatalos tárgyalások az új hitelprogramról, amíg a megfelelő helyszínt meg nem találják Athénban.
Szombaton az athéni pénzügyminisztérium egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője azt mondta, hogy várhatóan hétfőn kezdődnek meg a tárgyalások, de rá néhány órára egy kormányilletékes már úgy nyilatkozott, hogy a szakértői szintű hivatalos tárgyalások kezdetének időpontját keddre tűzték ki, és a hitelezők delegációinak vezetői csak néhány nappal később érkeznek a görög fővárosba.
Katrúgalosz közlése szerint Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter más kormánybeli kollégáival együtt valószínűleg személyesen fog tárgyalni a hitelezők szakértőivel, amitől korábban elzárkózott az Alekszisz Ciprasz vezette baloldali kormány.
"Ehhez a ponthoz érve kötelességünk tárgyalni. A pénzügyi összeomlás kilátásaival szembesülve rákényszerültünk a kompromisszumra" - fogalmazott a munkaügyi miniszter. A görög pénzügyminisztérium augusztus 20-ára le akarja zárni a tárgyalásokat, amikor is több mint 3,3 milliárd eurót kell visszafizetni az EKB-nak. A hitelezők augusztus 12-13-át emlegették mint a megállapodás megkötésének céldátumát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.