Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Közbeszerzési Hatóság ugyan hivatalosan még nem tud arról, hogy a Közgép Zrt. ismét elindulhat közbeszerzéseken, de azért már közleményben reagált a hírre. Mint írták, nem ők, hanem az ajánlatkérő (az állam) állapította meg Simicskáék állítólagos hamis adatközlését, és a tenderből való kizárásról sem ők döntöttek, hanem az a törvény erejénél fogva lépett hatályra.
Nyilatkozatot adott ki péntek reggel a Közbeszerzési Hatóság azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése értelmében a Simicska Lajos-féle Közgép mégis indulhat közbeszerzéseken.
Mint írták, csütörtök estig ők még hivatalos értesítést nem kaptak arról, hogy a bíróság felfüggesztette a korábbi, a Közgépet a közbeszerzésekről kitiltó határozatot, amelyet azért hoztak, mert a Közgép Zrt. a hatóság szerint hamis adatokat adott meg egy kikötőfelújításra kiírt pályázaton.
A Közbeszerzési Hatóság így kénytelen volt a sajtóból értesülni szerda délután, hogy a per jogerős befejezéséig feloldják a tenderstopot a Közgépnél.
Amint a Közbeszerzési Döntőbizottság megkapja a határozatot, a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni – írták.
Ám mindenekelőtt azt még közölték, hogy a sajtóban nem tényszerű állítások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy ki is állapította meg Simicskáék hamis adatközlését. Nem a Közbeszerzési Döntőbizottság, hanem a közbeszerzési eljárás ajánlatkérője, tehát az állam.
A közbeszerzési törvény szerint a hamis nyilatkozattétel esetére szóló jogkövetkezmény – a közbeszerzési eljárásból való kizárás – a törvény erejénél, és nem a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatából eredően áll be – zárták közleményüket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.