Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két hónap alatt 389 ezren töltötték ki a közigazgatási díjak csökkentéséről szóló kérdőíveket, a legtöbben az erkölcsi bizonyítványt és az adóigazolást tennék olcsóbbá.
A kormány még nyár elején indított kérdőíves konzultációt arról, hogy pontosan mely területeken legyen díjcsökkentés. A kitöltők közül legtöbben az erkölcsi bizonyítványt és az adóigazolás kikérését jelölték meg – mondta Kovács Zoltánközölte Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn az M1-en.
Erkölcsi bizonyítványt évente három-négyszázezren kérnek ki, ha ennek díját teljesen eltörölnék, akkor egymilliárd forint maradhatna az állampolgárok zsebében. A cél, hogy 2016-ig 10 milliárd forinttal csökkenjenek az igazolási szolgáltatások díjai, valamint rövidüljenek és egyszerűsödjenek az ügyintézések – emelte ki. Ennek érdekében 107 törvény módosítását javasolja az Országgyűlésnek a kormány.
Az államtitkár a Kossuth rádióban az ügyintézések rövidítéséről azt mondta, általánosságban hatvan napon belül be kell fejezni az eljárásokat. Ha ez nem sikerül akkor az ügyfélnek visszajár a közigazgatási díj, illetve nem kell azt kifizetnie. A módosítások között az is szerepel, hogy a hatóságok egymással csak elektronikusan levelezhetnek, illetve tágítják azon ügyek körét, amit az állampolgárok otthonról is elintézhetnek. Eddig a másodfokon eljáró hatóságok az ügyek 40 százalékában hatályon kívül helyezték az ügyeket. Ez is változni fog a jövőben, az ügyeket végig kell vinni – hangsúlyozta Kovács.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.