Méltatlansági eljárást indított a NAV az egyik dolgozója ellen. Az erről kiadott országos közleményben az adóhatóság azt írja, „továbbra is zéró toleranciát alkalmaz a hivatali visszaéléssel szemben, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a jövőben egyetlen ilyen eset se fordulhasson elő”.
De a folytatásból kiderül, hogy csak az adóhatóság egyik vidéki gondnokáról van szó. A Nemzeti Védelmi Szolgálat közérdekű bejelentés nyomán úgynevezett megbízhatósági vizsgálatot végzett és bebizonyosodott, hogy a zalai férfi megalapozottan gyanúsítható hivatali vesztegetéssel. A gondnoksági feladatokat ellátó dolgozónak egyébként semmilyen ráhatása nem volt olyan ügyekre, amelyek elintézését megígérte több százezres kenőpénz ellenében. A rendőrség a férfit egy siófoki étteremben a csapdapénz átvételekor buktatta le. A dolgozót szeptember 24-én őrizetbe is vették.
A jelek szerint az adóhatóságnál most éppen alulról történt meg a tisztulás, azonban a csaknem kétéves NAV-botrány, amit Horváth András robbantott ki, inkább arról szólt, hogy a szervezet legfelső szintjein lehettek még csak az igazán érdekes problémák.