Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Áttolná a múzeumi negyedet a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónába Demján Sándor nagyvállalkozó, és úgy tűnik, a kormány partner lehet ebben - írta a Népszabadság.
Jóval kisebb lenne a múzeumi negyed, de sokkal kevesebbe is kerülne, és megmaradna a zöld a Városligetben akkor, ha megvalósulna Demján Sándor elképzelése - közölte a Népszabadság.
A WestEndet is megépítő ingatlanfejlesztő csapata a lap szerint négy nagy tömbre osztotta a Nyugati mögötti 170 ezer négyzetméteres rozsdazónát. A Nagykörút és a Ferdinánd híd közötti első szakasz egyik felében egy vágányok felett "lebegő", sportolásra is alkalmas, 32 ezer négyzetméteres közparkot alakítanának ki.
A tömb másik, Podmaniczky utca felé eső, 35 ezer négyzetméteres telkét ingatlanfejlesztők kaphatnák meg irodák, üzletek, lakások és parkolók létesítésére. Ennek a folytatása lenne a Ferdinánd hídon túli, szintén 35 ezer négyzetméteres terület, ahol többszintes épületekkel és összesen 245 ezer négyzetméter beépítésével számolnak.
A két tömb eladásából 5-6 milliárd forinthoz juthatna a költségvetés.
A Ferdinánd híd mögötti terület 68 ezer négyzetméteres része a tervek szerint négy közösségi célú épületnek adhatna otthont, ezek fogadhatnák be a múzeumi negyed leszűkített koncepciójából megmaradt intézményeket - talán a Ludwig Múzeummal bővített új Nemzeti Galériát és a Néprajzi Múzeumot.
A tervek megvalósítása összesen több mint 60 milliárd forintba kerülne, amelyből 20 milliárdot az útépítés és a közmű-infrastruktúra kiépítése vinne el. Része lenne a fejlesztésnek a Ferdinánd híd alagúttal való kiváltása is.
A lap birtokába jutott számítások szerint a Liget projektet esetleg részben vagy egészben kiváltó beruházás valamivel több mint 55 milliárdból kihozható, míg a Városligetbe tervezett múzeumi negyed költségét előzetesen 140-150 milliárdra becsülték.
A Demján Csoport a cikkre reagálva közölte: üdvözli, hogy a Múzeumi negyed lehetséges helyszíneként felmerült a Nyugati pályaudvar, Podmaniczky utca és Dózsa György út által határolt terület, ugyanakkor kijelenti, hogy állami illetve önkormányzati tulajdonú területek hasznosításába nem tud és nem is akar beleszólni, mert "ez kizárólag az illetékes állami szervek kompetenciája".
A cikkben említett koncepcióról azt írták, hogy az egy 15 évvel ezelőtti terv újragondolása, amely a Városligetet terjeszti ki a vágányok lefedésével a Nyugati téri Eiffel épületig. Ez a megoldás a „rozsda övezet” zöld rehabilitációjával integrálja a területet a Belváros és a Városliget közé. A cikk az ötletet Demján Sándornak tulajdonítja, de a csoport közölte: a Levegő Munkacsoport és Finta József építész koncepciójának kidolgozására Orbán Viktor miniszterelnök adott megbízást még 2000-ben.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.