Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Minden negyedik adóbevallást készítő ember csökkentette közterheit gyerekkedvezményekkel. Ennek eredményeként tavaly nagyvárosnyi tömeg nem fizetett jövedelemadót. 2019-től minden kétgyermekes család negyvenezer forintos mérséklésre lesz jogosult havonta.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összegzése szerint négy év alatt az állam összesen 782,5 milliárd forintot hagyott a családoknál, míg kezdetben csak a személyi jövedelemadójukat (szja) mérsékelhették a kisgyermeket nevelők, addig tavaly már az egészségügyi és a nyugdíjjárulékukból is levonhattak bizonyos összegeket – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.
A lap szerint tavaly minden negyedik adóbevallást készítő ember csökkenthette közterheit ilyenformán, az adóhivatal közlése szerint 2014-ben nagyjából 280 ezer szülő mentesült az adófizetés alól. Két éve például több mint 310 ezer ember tudta lenullázni személyi jövedelemadóját, miközben 2011-ben 153 ezren tehettek ugyanígy.
A gyermekkedvezményt nagyjából az adóbevallást készítő magánszemélyek egynegyede érvényesíti – közölte a lap.
A hatósághoz az elmúlt években rendre körülbelül 4,5 millió bevallás érkezett, miközben a gyermekek után igénybe vehető teherenyhítéssel hozzávetőleg 1,1 millió ember élt. A nagyjából egymilliós csoport nagyobb része általában egy gyermek után kért kedvezményt: a havi tízezer forintos mínuszt 520-530 ezer érintett igényelte. A kétgyermekesek csoportját 360-380 ezer személy alkotta, számukra havonta összesen húszezer forint könnyebbséget jelentettek a 2011 óta élő szabályok.
A lap közölte azt is, hogy a rendelkezések jövőre megváltoznak: 2016-ban ötezer forinttal emelkedik a havi adócsökkentés összege, mint ahogyan az azt követő három esztendőben. Így 2019-től minden kétgyermekes család negyvenezer forintos mérséklésre lesz jogosult havonta.
A nagycsaládosok – a három vagy több gyermeket nevelők – esetében gyermekenként havonta 33 ezer forintnyi enyhítés járhat, az utóbbi időben nagyjából kétszázezer magánszemély érvényesített adókedvezményt legalább három kiskorú után – olvasható a Magyar Időkben.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?