Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jellemzően november első felében fognak megérkezni az elszámolási értesítők azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek ellen a jegybank korábban közérdekű pert indított.
A jegybank még tavasszal 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított közérdekű pert a fogyasztók nevében és javára – idézte fel Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője a köztévében hétfőn.
A kereseteket azért indította a jegybank, hogy a bíróság megállapítsa, tisztességtelenek, ezért érvénytelenek a pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételeinek (ászf) egyes előírásai, illetve a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításainak egyes részei. A perek a forintalapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseket érintően indultak.
A szóvivő szerint már csak egy bírósági ügy van felfüggesztve, az összes többi pert jogerősen megnyerte ez MNB, ami azt jelenti, hogy ezeknek a bankoknak is el kell számolniuk a fogyasztókkal. A legutóbbi pernyertességről szóló értesítést pénteken kapta a jegybank, ez a Sopron Bankot érinti. Ez utóbbi esetében december első felében várható az elszámolólevél, mivel a pernyertességtől számítva 60 nap az elszámolás határideje.
Megjegyezte, hogy azoknál a pénzügyi intézményeknél, illetve kölcsönszerződéseknél, amelyeket érintően nem volt per, szeptember 30-ig már megkapták a fogyasztók az elszámolási értesítőt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.