Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Semmi sem biztos a NAV-nál és a szervezeten belül érdekes pletykák keringhetnek – legalábbis ez derül ki a Magyar Nemzet csütörtöki beszámolójából.
Valószínűleg alkotmányellenes helyzetet teremt az a döntés, hogy Tállai András államtitkárként vezeti majd a NAV-ot, ő ugyanis országgyűlési képviselő is és egyszerre tagja a törvényhozói és a végrehajtói hatalomnak – mondta a Magyar Nemzetnek a NAV egy meg nem nevezett dolgozója.
A szervezet átalakítása hetek óta téma a sajtóban, de a leendő vezetőkről egyelőre semmit sem lehet tudni – írta a lap. A beszámoló szerint viszont futótűzként terjedt el a szervezetben annak híre, hogy Varga Mihály miniszter az összes régiós és megyei vezető személyi anyagát bekérette, mivel személyesen szeretné eldönteni, hogy kik legyenek a megyei igazgatók.
A Magyar Nemzet forrása azt is tudni vélte, hogy a Varga Mihály által emlegetett mélyebb integráció a NAV-nál azt jelentheti, hogy az eddig nyolc-tíz különböző épületben dolgozó munkatársak új létesítménybe költöznek, de erre a szervezetnek nincs anyagi forrása.
Ha ez megvalósul, akkor annak nyomós oka lehet, és a forrás értesülése szerint azt sem lehet kizárni, hogy ezeket az épületeket Mészáros Lőrinc és Garancsi István, az újabban egyre több megrendelést elnyerő vállalkozók érdekeltségébe tartozó cégek építhetik.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyelőre még nem készült el a NAV átalakításáról szóló új törvénytervezet és Varga Mihály az új megyei vezetőket sem nevezte még ki – idézte fel mindenesetre a Magyar Nemzet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.