Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Mostantól kezdve minden pár kap állami engedélyt arra, hogy második gyereket vállaljon, eddig csak olyan pároknak tették ezt lehetővé, amelynek legalább az egyik tagja egyke.
Hivatalosan is beszüntette az egykepolitikát Kína. Mostantól kezdve minden pár kap állami engedélyt arra, hogy második gyereket vállaljon – közölte a Xinhua hírügynökség. A döntést a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának négynapos találkozóján hozták meg.
A központi családpolitika 2013 őszén lazult fel, 11 millió pár lehetett jogosult második gyermek vállalására. Közülük egy év alatt 700 ezren, vagyis alig 6 százaléknyian nyújtották be kérelmüket, jóval kevesebben a vártnál. Akkor úgy becsülték, hogy az egykepolitika enyhítése – ami minden olyan párnak lehetővé teszi a második gyermeket, amelynek legalább az egyik tagja egyke – évi négymillióval növeli majd a kínai újszülöttek számát, az óvatosabb becslések is kétmillióval számoltak.
Az ország legmagasabb szintű döntéshozó szervének négynapos plenáris ülésén hozott döntés hatályba lépéséhez a törvényhozás jóváhagyására lesz szükség. A parlament legközelebb jövő tavasszal ül össze.
A központi bizottság közleménye szerint a határozat célja a demográfiai folyamatok egyensúlyba hozása. Az elmúlt évtizedek születésszabályozási gyakorlata következtében ugyanis a kínai népesség gyors ütemben öregszik, a hagyományosan fiúgyermeket előnyben részesítő társadalomban pedig vészesen felborult a nemek aránya.
Az 1970-es évek végén bevezetett, általában egy gyermeket engedélyező politikán több ízben apró korrekciókat hajtottak végre. Mivel az elmúlt években bevezetett kedvezmények ellenére a szakértők továbbra is kritikusnak látják az ország demográfiai kilátásait, a korlátozások feloldását korábban több alkalommal is kezdeményezték szakmai szervezetek, illetve területi kormányzatok. Az illetékes állami felügyelet azonban rendszeresen azt válaszolta, hogy a családtervezést még hosszú ideig keretek között kívánják tartani. A mostani döntés is csupán a két gyermek (és nem több) vállalását teszi lehetővé.
A kínai demográfusok azt állítják, hogy ha nem vezetik be az egykepolitikát, akkor 2011-ig 400 millióval több gyermek született volna, a világ népessége pedig 2011 októbere helyett már 2006-ban elérte volna a hétmilliárdot. Ezen túl a környezet túlzott megterhelésének elkerülését is az érvek közé szokták sorolni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.