Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miután az emberek tegnap egymás kezéből tépték ki a cuccokat, sokat feltettek az apróhirdető oldalakra. Brutális összegekért kínálják a termékeket.
A Vörösmarty téri H&M-ben kitört csütörtöki hisztéria és verekedés után hamar észhez térhettek néhányan, és az új Balmain-kollekcióból máris bőven találunk a Jófogáson apróhirdetéseket. Nem is akármilyen áron: 35 ezer egy férfi póló, ami a H&M magyar oldalán 8990 forintba kerül, és 27 ezer egy napszemüveg, ami a bolt oldalán 9990 forint.
A három-négyszeres árnál vannak persze alacsonyabb ajánlatok is, de még azok is irreálisan magasak a bolti árhoz képest. Hirdetnek Balmain férfi pólót például 20 ezerért is, és van, aki szívesen eladná balmainos shoppingtáskáját, potom 3500 forintért.
Ez nem csak magyar jelenség, ahogyan a tömegverekedés sem volt az. Tegnap a világon több H&M-üzletben volt hisztéria a Balmain-kollekció miatt. A svéd divatcég minden évben összeáll egy-egy nevesebb divatházzal, hogy az átlag számára is elérhető árú kollekciót dobjanak piacra. Idén ez lett a francia Balmain, és az új kollekciótól sok helyen a budapestihez hasonló tömegverekedős transzba estek az emberek.
Ennek megfelelően a Balmain-cuccokkal csencselés is világtrend: az Ebayen például tömegével vannak új H&M-es balmainos ruhák, brutális áron. Találtunk 275 fontért nadrágot, ami átszámítva 120 ezer forint. Ez több mint négyszerese a brit bolti árnak, de erre legalább nem érkezett ajánlat. Találtunk egy 330 dolláros (95 ezer forintos) Balmain nadrágot is, arra már 29 ajánlat érkezett. Eredetileg 99 dollárért (28 ezer forintért) hirdették meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.