Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Gázszolgáltatók majdnem kipipálva, jöhet a 90 önkormányzati távhőcég.
Az állam távhőszolgáltatási piacra lépésének előkészítése érdekében a kormány rendeletében az (állami rezsicégként ismert) ENKSZ Zrt.-t távhőaudit-projekt lefolytatására jelölte ki – írta a Népszabadság.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter májusban még azt jelentette be, hogy megkezdték a tárgyalásokat 90 önkormányzati távhőcég átvételéről, szeptemberben viszont már 2-3 évre tette az állami távőszolgáltatáshoz szükséges időt – teszi hozzá a lap.
A távhőcégek rendszerint önkormányzati tulajdonban vannak. A távhőt is érintő, 2013-ban indult rezsicsökkentés sok távhőcéget veszteségbe taszított, ezért az államnak támogatásban kellett részesítenie sok önkormányzatot.
Az állam az energetikai piacon egyre több mindent akar a magáénak tudni. Gázszolgáltatók közül egyedül a Tigáz nem jelezte, hogy eladná az államnak a lakossági gázüzletágat. Nemrég kiderült, hogy a vezetéteket birtokló, tulajdonló cégeket is kiszemelte az állam.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.