Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az áram és a gáz árában is van tartalék, amely további csökkentésre ad lehetőséget – ezt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken egy makói fórumon. Lázár János szerint a rezsicsökkentés egyik feltétele az, hogy a korábban privatizált áram- és gázszolgáltatók visszakerüljenek állami tulajdonba.
Jövőre az állam minden háztartásban áramot és gázt tud szolgáltatni – mondta Lázár János, és jelezte azt is, hogy a kormány a távhőszektorban is gondolkodik az állami szerepvállalásról. Már vizsgálják, az önkormányzati tulajdonban álló távhőcégek hogyan teljesítenek. Nem kizárt, hogy az állam távhőszolgáltatást is biztosítani fog – tette hozzá.
A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta: a 2014-2020 uniós költségvetési időszakban kétmilliárd forint érkezik közvetlenül Makóra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ebből rehabilitálhatják a leszakadóban lévő Honvéd városrészt.
A 600 millió forintos forrásból érdemi változások érhetők el, ehhez azonban az ott élőknek be kell tartaniuk a játékszabályokat, például rendben kell tartaniuk a saját portájukat. Nemcsak a városnak kell változnia, hanem az ott lakóknak is, hogy a körülmények ugyanolyan rendezettek legyenek mint Makó más körzeteiben – hangsúlyozta Lázár János.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.