Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Rekord mennyiségű édességet vásároltak a magyarok november-decemberben, összesen 650 tonnát, amire 3,1 milliárd forintot költöttek. És sokan már nincsenek annyira kicentizve így bizony már kedvtelésből is vásárolnak.
A fővárosiak mellett a vidéki településeken található kisboltok forgalma is nőtt tavaly a novemberi és decemberi időszakban – állítja a Kateryna Edelshtein, a Nielsen igazgatója. A piackutató cég vezetője szerint a kisboltok és a nagy áruházak forgalma is nőtt, és az adatokból arra lehet következtetni, hogy az emberek egy része már nemcsak a szükséges dolgokat veszi meg, hanem "kedvtelésből" is vásárol.
A cég korábbi közleményében azt írta: rekordforgalmat ért el a decemberi ünnepek szezonális édességeiből az élelmiszer-kiskereskedelem tavaly: minden eddiginél többet, mintegy 3,1 milliárd forintot költöttek a vásárlók 650 tonna édességre november-decemberben. A cég szerint a boltok bevétele 16 százalékkal volt több tavaly november-decemberben, mint az előző év azonos időszakában, az eladott mennyiség nem változott.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.