szerző:
MTI / hvg.hu

A norvég parlamentben is megerősítették csütörtökön, hogy 19 hónap után feloldotta a Norvég Civil Támogatási Alap által Magyarországnak szánt pénzek zárlatát.

Magyarország ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik bele a pénzek elosztásába, az adóelkerülés miatt indított eljárást pedig ejtették - közölte Vidar Helgesen, Norvégia Európa-ügyi minisztere az oslói parlamentben. "A magyar hatóságok megígérték, hogy tartják magukat az aláírt megállapodásokhoz" - mondta.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében megállapodás született, így a korábbi viták ellenére újraindul a program, és az alapból felhasználható lesz 37-40 milliárd forint, az elszámolási időszakot pedig meghosszabbítják 2017 áprilisáig. Így befejeződhetnek a 2007-2013 közötti pályázati programok. 

A 2014-2020-as időszak esetében azonban még vita van arról, hogy a norvég pénzeket ki ossza ki. A magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen a marsallbot - fogalmazott a miniszter. Szerinte nincs oka bocsánatkérésre a norvég alap ügyében, mert az Ökotárs Alapítvány szerinte alkalmatlan volt a pénzek kezelésére, visszaélt a norvégok bizalmával. Hozzátette, ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőben az alapítvány ne vegyen részt a pénzek elosztásban.

A Miniszterelnökség azt követően kezdte el vegzálni a Norvég Alap civil programjait kezelő szervezeteket, hogy Norvégia – az Európai Bizottsághoz hasonlóan – kifogásolta, Magyarország nem egyeztetett előzetesen velük a közösségi támogatások elosztását vezénylő nemzeti intézményrendszer átalakításáról.

Magyarország az az EGT és Norvég Alapokon keresztül 2009-2014 között 153,3 millió euró, azaz mintegy 40 milliárd forint lehívására volt jogosult, melynek csak kis részét (mintegy a tizedét) pályáztattak meg civil szervezetek társadalmi célokra. A pénz nagy részét – főként kutatás-fejlesztésre, felzárkóztatásra – az állam osztotta volna szét, azon a csatornákon keresztül, melyeken az uniós pénzeket is osztják.

Lázár János ezután ment neki nagy rössel a Norvég Civil Támogatási Alap hazai pénzosztási gyakorlatának, felvetve, hogy ellenzéki pártokhoz kötődő civilek osztanak a kormányt támadó civileknek pénzeket. Az, hogy honnan fúj a szél, és hogy a vádak milyen gyenge alapokon állnak, már az elején nyilvánvaló volt.

A kormány mégis teljes apparátusával beleállt a támadásba: a NAV mellett a Kehi is támadásba lendült, az utóbbi feljelentésére pedig a rendőrség is vizsgálódni kezdett – érdemben egyikük sem talált semmit, ennek ellenére a vizsgált szervezetek adószámait sorra felfüggesztették.

A civilek vegzálása miatt a források 90 százalékát utaló Norvégia tavaly májusban bejelentette, hogy átmeneti időre felfüggeszti a Norvég Alap állami kifizetéseken keresztül utalt forrásait. Ezeknek a pénzeknek a befagyasztását szüntette meg most a magyar kormány és az Alapokat képviselő Norvégia közötti elvi megállapodás.

A Miniszterlnökség komoly nemzetközi bonyodalmakat is fevállalt az üggyel: a civilek vegzálása miatt nemcsak Norvégia, hanem az Európai Parlament és az Egyesült Államok is bírálta Orbánékat. A vita kialakulásáról és a vegzatúra részletes hátteréről itt és itt olvashat.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Orbán populizmusa belülről számolja fel a demokratikus rendszert

Orbán populizmusa belülről számolja fel a demokratikus rendszert

2000 bálnát ölhetnek le Izlandon

2000 bálnát ölhetnek le Izlandon

"Hogy lehet lelőni egy ötéves gyereket?!"

"Hogy lehet lelőni egy ötéves gyereket?!"

Felkészült a megszűnésre a Jobbik, de ez csak a B-terv

Felkészült a megszűnésre a Jobbik, de ez csak a B-terv

Új könyv jelent meg a kutyák történetéről

Új könyv jelent meg a kutyák történetéről

27 év után derült ki, hogy a Voyager-2 űrszonda "elnézte" a Neptunusz legkisebb holdját

27 év után derült ki, hogy a Voyager-2 űrszonda "elnézte" a Neptunusz legkisebb holdját