Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lehűlés miatt nagyjából ötödével több földgáz fogyott országszerte, a leghidegebb napokon körülbelül kétszer annyi gázt vételeztek ki, mint az enyhébb időszakokban – írja a Magyar Idők.
A Magyar Földgáztároló Zrt. adatai alapján a napilap azt írta: a lakossági fogyasztók a megkérdezett szakértők szerint nagyjából ötödével többet használtak el az energiahordozóból. Jóval többet fogyasztanak az ipari létesítmények, közintézmények, irodaházak, és exportra is mehetett földgáz, valamint a folyamatos import is árnyalja a képet.
Az 1,2 millió fogyasztót kiszolgáló Tigáz szolgáltatási területén január első öt napján csaknem hat fokkal volt hidegebb, mint az előző év ugyanezen időszakában, és hét fokkal kevesebb, mint az elmúlt ötéves átlag és húsz százalékkal több gáz fogyott, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A lakossági felhasználás a lap szerint télen átlagosan 10-15-szöröse is lehet a nyári felhasználásnak, a január elején tapasztalt igazán fagyos napon pedig a nyári minimális gázfogyasztáshoz képest akár hússzor több gáz is fogyhat.
Idén az energiapiaci szakértők nem érzik annyira veszélyeztetettnek az Ukrajnából érkező hazai gázellátást, mint tavaly, amikor még csak kialakulóban volt az újabb orosz-ukrán krízis. Tavaly, a betárolás idején és most is jó ütemben érkezik a földgáz Magyarországra – olvasható a cikkben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.