Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nem alakítják át hírcsatornává a Kossuth rádiót - közölte az MTVA a Népszabadság kérdésére. Korábban a Válasz.hu azt írta, a Kossuth március 15-től alakulna át hírrádióvá.
A Kossuth rádió teljesíti a közszolgálati küldetését, a második leghallgatottabb adó az országban, naponta átlagosan 1,6 millió embert ér el, "mindezekből adódóan sem lenne indokolt a drasztikus átalakítás" – közölte az MTVA a Népszabadság szerint.
A lap azután kérdezte meg az MTVA-t, hogy a Válasz.hu múlt héten azt írta, az M1-es tévécsatorna korábbi átalakításához hasonlóan a Kossuthot is átfazonírozná a közmédia március 15-től.
A portál több meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte, a tervek szerint kiszervezik a magazinokat, és mindent, ami nem hírműsor, az alacsony hallgatottságú Bartók rádióra viszik át.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.