Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az RTL Klub vezérigazgatója szerint gerjesztett konfliktus a kormány és az RTL Klub közötti állítólagos ellentét. A csatorna új árazása miatt indult versenyhivatali eljárást viszont szerinte a TV2 kezdeményezte - mondta Vidus Gabriella.
Vidus Gabriella, az RTL Klub vezérigazgatója szerint a TV2 lehet a Gazdasági Versenyhivatalnál az RTL ellen indított, még jelenleg is zajló eljárás mögött.
A csatorna vezetője a Kreatívnak adott interjúban azt mondta, a versenyhivatal szenzitív időszakot választott az eljárásra, illetve arra, hogy az RTL Klub ügyfeleit megkérdezze a vélelmezett versenytorzításról, mivel a jövő évi költésekről éppen most tárgyalnak a kliensekkel.
A GVH azért indított eljárást, mert az RTL a 2015-ös évtől új árazást vezetett be: csomagban értékesítette az RTL Klub és az RTL3 csatornák reklámidejét a hirdetőknek, ez az úgynevezett közös csatornaátlagár. Emellett részesedésvállalások elfogadásához kötötte a kedvezőbb hirdetői pozíciót, ami a hatóság szerint alkalmas lehet a verseny torzítására az országos tévés reklámpiacon – ismertette az ügyet az Index.
Vidus Gabriella, mint mondta, nem a kormányt sejti az eljárás mögött,
információnk szerint ezt a TV2 kezdeményezte a hatóságnál valamikor 2015 elején. Ha valaki összeesküvéseket akar alkotni, akkor a hír nyilvánosságra kerülésének időpontja jól jön neki
– tette hozzá. Elmondta, az elmúlt tíz évben ez a negyedik GVH-vizsgálatuk. Vidus szerint a csatorna az árazás kialakításakor maximálisan figyelembe veszi a versenyjogi szabályokat, ezért szerintük semmilyen szabálysértés nem történt.
A hat hónapja kinevezetett vezérigazgató arról is beszélt az interjúban, hogy szerinte gerjesztett dolog a kormány és az RTL Klub közötti állítólagos ellentét. "Nem a kormányhoz fűződő viszonyunk alakulásával kelünk és fekszünk. Számunkra ez nem központi kérdés" – fogalmazott.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.