Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több százmillió forint járna az egri kórház dolgozóinak az évek óta elmaradt cafetéria miatt. Öt alkalmazott perelt, a Kúria nekik adott igazat, és ez alapján a kórház összes, 1500 dolgozójának járna pénz az őket képviselő jogász szerint. Az intézmény főigazgatója elismeri, hogy jár a pénz, de azt mondta: állami segítség nélkül nem tudnak fizetni – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
Kovácsné Pálos Rita főnővér 2013 áprilisa, a kórház államosítása óta nem kapott semmilyen béren kívüli juttatást. Úgy számolta, hogy körülbelül 200 ezer forinttal tartoznak neki. 2014-ben döntötték el, hogy perelnek.
Összesen öten fordultak bírósághoz, és a Kúria most úgy döntött, hogy visszamenőleg ki kell fizetni az elmaradt juttatásokat. A szerda délutáni dolgozói fórumon a dolgozókat képviselő ügyvéd azt mondta, hogy a jog szerint mind az 1500 munkatársnak visszamenőleg jár ez a pénz.
Tóth Ildikó megbízott főigazgató szerint nem tudják kifizetni az összes dolgozónak az elmaradt cafetériát. A saját költségvetésből nagyobb összeget, több százmillió forintot nem tudnak kigazdálkodni ugyanis. Azt nem tudta ugyanakkor megmondani, kérnek, kérhetnek-e külső segítséget, és ha igen, mekkora összeghatárig.
A kórház fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közös megegyezésre törekszik, ezért egyeztetnek az intézménnyel és a szakszervezettel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.