szerző:
MTI

A Blue Orgin amerikai cég péntek éjszaka bejelentette, hogy újra felbocsátották ugyanazt a rakétát, amely tavaly novemberben már megjárta a világűrt.

©

Az újrahasznosítható rakéták kifejlesztéséért óriási verseny folyik az űriparban, mert ez hatalmas előrelépést jelenthetne a költségek csökkentésében. A Blue Origin mellett a verseny másik kulcsszereplője a többek között a Tesla elektromos autókról világhíres Elon Musk cége, a SpaceX vállalat, amelynek szintén sikerült épségben visszahoznia egyik rakétáját a Földre: ez utóbbit azonban nem lőtték ki újból.

A pénteki fellövés után a New Shepard nevű rakéta 101,7 kilométeres magasságot ért el. A SpaceX rakétája, a Dragon ugyanakkor jóval nagyobb, s sokkal magasabbra emelkedik (például a Földtől mintegy 400 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomásra is szállított már rakományt), azaz itt már ténylegesen megkezdődött a rakéta kereskedelmi hasznosítása.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hallgassa meg: tudósok életre keltették egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját

Hallgassa meg: tudósok életre keltették egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját

Nyílt napot tart a Gyermekvasút

Nyílt napot tart a Gyermekvasút

Meghalt A kockásfülű nyúl atyja, Richly Zsolt

Meghalt A kockásfülű nyúl atyja, Richly Zsolt

Marabu Féknyúz: A Fidesz ideális szövetségesei

Marabu Féknyúz: A Fidesz ideális szövetségesei

Brutális sáskajárás van Kenyában és félő, hogy nem állnak meg

Brutális sáskajárás van Kenyában és félő, hogy nem állnak meg

Radar360: Soros egymilliárd dollárt szán oktatásra, tovább terjed a koronavírus

Radar360: Soros egymilliárd dollárt szán oktatásra, tovább terjed a koronavírus