szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a jövő héten kezdődő Agromash Expón a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. (Kühne Zrt.), amelynek magágykészítője elnyerte az agráripari kiállítás hazai termékfejlesztési különdíját - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.

Süli Csaba kiemelte, hogy a cégnél folyamatos a fejlesztés. A Kühne Zrt. gépei több mint 90 százalékban saját gyártmányok, a hidraulikai elemek kivételével szinte minden a cég üzemegységeiben készül - hangsúlyozta a vezérigazgató.
    Kifejtette: a mosonmagyaróvári Kühne Zrt. nyeresége 2014-ben mintegy 370 millió forint, a belföldi értékesítés nettó árbevétele pedig közel 2,5 milliárd volt. Ezekhez képest a tavalyi adatok néhány százalékos emelkedést mutatnak - közölte.
   
©
Süli Csaba kitért arra is, hogy 2020-ig szeretnék megduplázni a mezőgazdasági gépek értékesítését. A Kühne Zrt. és a Kravtex Kereskedelmi Kft. alkotta cégcsoport ugyanis 1999 óta gyárt Credo buszokat, és ez biztosítja a mosonmagyaróvári gépgyár bevételének több mint 40 százalékát.
    A vezérigazgató utalt a cég tavaly elkezdett, mintegy fél milliárd forint értékű beruházására is. Az autóbuszgyártó csarnok bővítése egy hónapon belül befejeződik - mondta Süli Csaba. Majd hozzáfűzte: 2016-ra szintén több százmillió forintnyi fejlesztést terveznek.
    A mintegy 300 főt foglalkoztató Kühne Zrt. elsősorban a magyarországi piacra gyártja termékeit, de kis mennyiséget értékesítenek Ausztriában és Szlovákiában is. Éveken át jelentős megrendelést kapott a gépgyár még Ukrajnából, de a kialakult bizonytalan politikai helyzet miatt ez most megszűnt - említette meg a vezérigazgató.
    Mint mondta, szeretnének további megrendelőkre szert tenni, ehhez szükséges az innováció és a Kühne márkanév még szélesebb körű megismertetése.
    A mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját. Magyarországon egyedülálló, hogy egy cég, profilját megtartva, ennyi ideje folyamatosan működik és még rentábilis is - fogalmazott a vezérigazgató. Az évforduló alkalmából növelik a Kühne Múzeum alapterületét is. "Kapunk gépeket felajánlásokból, de mi is találtunk például egy működőképes egyhengeres benzinmotort az 1920-as évekből, ez igazi kuriózum" - említette.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Frank Zappa világa, avagy üdv a felfoghatatlan zenék birodalmában

Frank Zappa világa, avagy üdv a felfoghatatlan zenék birodalmában

Tucatnyinál is több orosz hadihajó indult a Fekete-tengerre

Tucatnyinál is több orosz hadihajó indult a Fekete-tengerre

Sportos villanyautó: Magyarországon a Skoda Enyaq Sportline iV

Sportos villanyautó: Magyarországon a Skoda Enyaq Sportline iV