Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Dánia ezentúl úgy próbálja elriasztani a menekülteket attól, hogy őket tekintsék célpontnak, hogy az értéktárgyaikat elkobozhatják, költség-hozzájárulás gyanánt.
A dán parlament által nagy többséggel elfogadott menekültjogi törvény módosítás szerint a hatóságok elkobozhatják a menekültektől a 10 ezer koronát (1340 euró) meghaladó készpénzt, illetve az ennél nagyobb értékű vagyontárgyakat, hogy a migránsok ezzel is hozzájáruljanak elszállásolásuk költségeihez.
Megszigorítják a családegyesítést, valamint a tartózkodási engedélyek idejét is megkurtították. A változtatás bevallott célja, hogy elriassza a menekülteket attól, hogy menekültstátusért folyamodjanak Dániában.
A kisebbségben kormányzó jobbközép kormány törvényt módosító javaslatát a bevándorlásellenes Dán Néppárt, a dán parlament liberális, konzervatív, valamint szociáldemokrata táborának nagy része is támogatta.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.