„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több száz nagyvállalat vezetői támogatták Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását egy kedden megjelent közös nyílt levélben.
A felhívás, amely eddig a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés a brit üzleti szektor részéről, a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában jelent meg, és kétszáznál több brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő nagyvállalat vezetője írta alá.
A Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 36 cégnek a vezérigazgatója csatlakozott az aláírókhoz.
A levél szerzői között van Vittorio Colao, a legnagyobb brit mobiltelefon-szolgáltató, a Vodafone vezérigazgatója, Michael O'Leary, a Ryanair légitársaság vezetője, valamint a legnagyobb brit távközlési csoport, a BT, és a két legnagyobb londoni repülőtér, a Heathrow és a Gatwick vezérigazgatója.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?