Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Majdnem a Sió-hídig lejjebb hoznák a leendő új zsilipet, ezáltal egészen odáig nyílt Balaton-vizet lehetne biztosítani, ezzel együtt a kiliti duzzasztót is egy kilométerrel lejjebb költöztetnék.
A legutóbbi tárgyalásokon már hajlandónak mutatkozott a vízügy arra, hogy Siófok megvalósítsa régi tervét, azaz a Sió-hídhoz költöztetné a zsilipet, s addig terjedne a Balaton nyílt vize - írja a Sonline. Erről Lengyel Róbert siófoki polgármester beszélt a város idei, 8,2 milliárd forintos költségvetésének elfogadását megelőző közmeghallgatáson. A vízügy eddig stabilan elzárkózott azötlettől.
Amennyiben a 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési keretben 12 milliárddal szereplő zsilipkorszerűsítés így valósul meg, már „csak” a hajózásnak kell elköltöznie a zsilip és a vitorláskikötő közötti szigetről, ahogy az a tervekben is szerepel.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.