Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
Valami történt februárban az ingatlanpiacon. A januárihoz képest ugyanis 10 százalékkal ugrott meg a kereslet. A háttérben a forintosítás és a csok állhatnak.
Kiugróan magas volt a februári forgalom az ingatlanpiacon. Az idei első hónap még szinte a tavalyival azonos értéket mutatta, a második azonban több mint 10 százalékkal erősebb forgalmat hozott az egy évvel ezelőttihez képest. Bár az idei hónapban több volt a munkanap is, ez az adat így is kiugró. A Duna House januári ingatlanpiaci Barométere már rekordmagasságú keresletet mutatott, így prognosztizálható volt, hogy ez a megvalósult tranzakciókban is megmutatkozik majd.
A magas forgalom hátterében nemcsak a megnövekedett kereslet, hanem az ugyancsak megnövekedett kínálat áll, amelyet egyrészt a forintosítást követő eladási hullám, másrészt a csok miatt új lakásba vágyók értékesítési kedve erősített. Összességében az idei első két hónap egyelőre 5 százalékos többletet mutat a tavalyihoz képest, de a valódi piaci folyamatok hatásai majd a következő hónapokban mutatkozhatnak meg.
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
2025. július 10-én lezárult a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázat. Július 15-étől új forgóeszköz-finanszírozási lehetőség nyílt meg a feldolgozóipari mikro- és kisvállalkozások számára.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Egy magyar bombaszakértő segítette az 1920-as években a japán elnyomás ellen harcoló koreai szabadságharcosokat – derül ki Csoma Mózes, a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarának dékánja, volt dél-koreai magyar nagykövet tanulmányából.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset az osztrák extrémsportolóval.
Az Evergrande csődje óta tudhatjuk: elég nagy bajok vannak a kínai ingatlanszektorral.