Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapította Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) kuratóriuma Matolcsy György jegybank- és kuratóriumi elnök, valamint egy másik tag együttes döntésére bízta az alapítvány több tízmilliárdos befektetéseit – derült ki a Népszabadság szerint az MSZP által kiperelt iratokból.
A PADA 2014. május 31-i és június 13-i határozata alapján felhatalmazta a kuratórium elnökét és az alapítóval függő érdekeltségi viszonyban nem álló tagját, hogy a kuratórium által elfogadott befektetési szabályzattal összhangban, együttesen hozzák meg az egyes befektetési döntéseket – ezzel a felvezetéssel kezdődik a Népszabadság birtokába került négy tucat „befektetési döntés és meghatalmazás", amiket a szocialista Tóth Bertalan perelt ki a jegybanki alapítványoktól.
A PADA kuratóriumi elnöke nem más, mint személyesen Matolcsy György, aki a hat MNB-alapítvány közül egyedül itt vállalta magára a kuratórium vezetését. Ez magyarán azt jelenti, hogy e befektetési döntések nem születhettek meg Matolcsy György kifejezett hozzájárulása nélkül.
A kiperelt megbízások szövege alapján megdőlni látszik a jegybank, illetve a Fidesz védekezése, hogy az MNB-alapítványok a létrehozásukat követően immáron a jegybanktól független döntést hoztak, mivel a kuratórium hét tagjából négy nem az MNB-nél dolgozik. A beszámoló szerint viszont a kuratórium átadta a ráruházott feladatot, vagyis az alapítvány befektetési döntéseit konkrétan Matolcsy Györgyre, illetve egy meg nem nevezett külsős tagra.
A megbízások alapján a PADA jellemzően betéteket helyezett el és különböző állampapírok vásárlására, esetenként eladására adott megbízást. Az alapítvány egyenként milliárdos-tízmilliárdos nagyságrendű betéteit túlnyomórészt a Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás áttételes tulajdonában álló NHB Növekedési Hitelbank őrizhette a PADA számára.
A jegybank egyébként nem avatkozhat be a magyar állam hitelviszonyaiba állampapír-vásárlással. Az alapítványok nyíltan közölték, hogy több mint kétszázmilliárd forint értékben vásároltak magyar államkötvényeket, a tilalom áthágását kiemelten figyelő Európai Központi Bank (EKB) már két éve figyelmeztető üzeneteket hozott nyilvánosságra erről.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.