Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Nem lesz felminősítés – állítják a Raiffeisen Bank szakértői. Az ok: az utóbbi időben nem a kiszámíthatóság, hanem a sokmilliárdos osztogatások váltak jellemzővé.
A kormány évek óta arra vár, hogy a nagy nemzetközi hitelminősítők kiemeljék az országot a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriából, ám hiába, hogy az utóbbi időben e témában az elemzők is optimisták voltak, ismét pesszimistára változott a várakozás – írja a vg.hu.
El lehet felejteni azt, hogy belátható időn belül felminősítsék Magyarországot – írták a pénzintézeti elemzők. A bank vezető közgazdásza, Török Zoltán ezt azzal fejelte meg, hogy mára a múlté lett a korábbi években tapasztalható kiszámíthatóság, mert a kormány több százmilliárdos lazításai más irányba fordítják Magyarországot. A várakozások nélkül 2016-ban másfél, 2017-ban egyszázalékos költségvetési deficit is elérhető lett volna Török szerint, ám jelen helyzetben már az idei hiány is 2 százalék felé kúszhat, jövőre pedig 2,4 százalékos is lehet.
Május 20-án mond ítéletet Magyarországról a Fitch hitelminősítő; a bank vezető közgazdásza szerint azonban az utóbbi hónapok osztogatásai (nota bene: a múlt héten bejelentettek egy 500 milliárd forintos élénkítőcsomagot, ami még az idén növeli a hiányt) késleltetik majd az ország felminősítését. Más elemzők úgy látják, hogy ha 3 százalék alatt maradat a hiány, érkezik a felminősítés.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.