Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Debütál a Kóstolom nevű alkalmazás.
Hanyecz Imre, a szoftvert fejlesztő cég kommunikációs vezetője elmondta, hogy a tavaly nyáron alakult Rizling Generáció Egyesület által rendezendő szombati balatonfüredi rendezvényen mintegy húsz borász - a Rizling Generáció mellett a Csopaki Kódex és a Balatoni KÖR egyesület tagjai - több mint száz termékét lehet megkóstolni.
Itt debütál a Kóstolom nevű új applikáció, amelynek segítségével résztvevők részletes információkat kaphatnak az eseményen kóstolható borokról és a kiállító borászatokról, valamint szavazhatnak és meg is vásárolhatják a kedvenc boraikat.
Hozzátette, hogy az eseményen lehetőség nyílik az első, márciusban megrendezett Vinea Balaton bírálaton a 21 BalatonBor- és a 13 Hegybor-minősítést elnyert helyi borok többségének kóstolására is.
A Rizling Generáció Egyesület tavaly augusztusban a Balatoni Borheteken a borvidék huszonöt pincészetének összefogásával alakult meg. Az egyesület küldetésének tekinti a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék, illetve a Balaton-felvidék tradicionális és különleges borainak népszerűsítését, továbbá a térség idegenforgalmi vonzerejének növelését.A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?