Új módosító: kétszer annyi Kövér-őr lesz majd a parlamentben, mint képviselő

98 fővel növelik az Országgyűlési Őrség létszámát egy, a 2017-es költségvetéshez az utolsó pillanatban benyújtott módosító indítvány szerint. Ez további 850 millió forintba kerül majd.

  • hvg.hu hvg.hu
Új módosító: kétszer annyi Kövér-őr lesz majd a parlamentben, mint képviselő

Fideszes képviselők az utolsó pillanatban nyújtottak be módosító indítványt a 2017-es költségvetési törvényhez. A javaslat a három éve alakult Országgyűlési Őrség létszámát növeli meg 98 fővel. Így 349-ről 447-re nő a számuk, tehát a képviselőkre fejenként több mint két őr jut – írta a 444.

Az őrségre eredetileg 2,6 milliárd forintot különítettek el a jövő évi büdzsében, a bővítés további 850 millió forintos költséget jelent. A javaslatot azzal indokolták, hogy az őrség eredményes működéséhez van szükség a nagyobb létszámra.

Az elmúlt hetekben kisebb port kavart, hogy – dacára az őrségnek – sikeresen loptak el a parlamentből több laptopot és monitort. Tavaly májusban az őrségnek negyedik generációs elektromos sokkolókat szereztek be.

Az őrség első évét összegző adatokból kiderült: az első évben 112 fegyvert vettek el, 35 gyanús levelet találtak a Parlamentben az Országgyűlési Őrség tagjai.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.