Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy férfi 2014 májusában az amerikai cég lobbistáját győzködte arról, hogy kétmilliárd forintért el tudja érni, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Ezért nem jogerősen felfüggesztett börtönt ítélt meg a Fővárosi Törvényszék.
Két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának: kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen.
A bíróság kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt marasztalta el a férfit, mert az ajánlat arra is irányult, hogy a Bunge versenytársának áfaigénylését az adóhatóság visszatartja, amíg nem folytatja le ellene az eljárást.
A perben az ügyészség azt az álláspontot képviselte, hogy az ajánlat pusztán színlelt volt. A bíróság ugyanakkor azt állapította meg, hogy a konkrétumokat tartalmazó ajánlat valós volt, az ajánlattevő azonban ismeretlen maradt, a vádlott mindössze közvetítői szerepet töltött be, egyfajta bűnsegédi magatartást követett el. A korrupciós bűncselekmény ellenére ezért látott lehetőséget a bíróság alacsony időtartamú szabadságvesztés kiszabására.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.