Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újabb négysávos szakaszok építését kezdik meg a 21-es főúton Nógrád és Heves megyében, a beruházás alapkövét szerdán helyezték el Mátraszőlős határában. A három új szakasz mintegy 15 kilométeren készül el 2018 májusára, a beruházási érték nettó 22 milliárd forint.
Heves megyében Hatvan és Lőrinci, Nógrádban Szurdokpüspöki-Pásztó, valamint Pásztó-Tar között valósulnak meg a fejlesztések – közölte Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség fideszes képviselője az ünnepségen.
Az M3-as autópálya és Salgótarján közötti 52 kilométeres szakaszon a beruházások elkészülte után 11,7 kilométernyi utat kell még megépíteni ahhoz, hogy végig négysávos legyen a 21-es főút.
Pántya József, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója közölte, a beruházás eredményeként az M3-astól Mátraszőlősig egybefüggően kétszer kétsávos lesz a főúti hálózat.
Az út tervezési sebessége 90 kilométer/óra, de vizsgálják a 110 kilométeres/órás sebesség lehetőségét is. A közlekedés biztonságáért csomópontokat, turbó körforgalmakat, gyalogos átkelőket építenek. A lehető leghamarabb szeretnék elindítani a hiányzó két szakasz építését is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.