Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tavaly több mint kétszeres különbséget mértek az átlagos élelmiszerárakban az Európai Unióban, a legolcsóbbak Lengyelországban voltak az élelmiszerek és üdítők, míg a legtöbbet Dániában kellett fizetni ezekért a termékekért - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Az élelmiszert és üdítőket tartalmazó fogyasztói kosár ára Dániában az uniós átlag 145 százaléka volt 2015-ben, míg Lengyelországban 63 százaléka.
Dániát Svédország követte 124 százalékkal, majd Ausztria 120 százalékkal, amelyet Írország és Finnország szorosan követett 119 százalékkal. Lengyelországnál kissé drágábbak voltak a vizsgált termékek Romániában (64 százalék), majd Bulgária következett 70 százalékkal.
Magyarország Csehországgal azonos szinten áll, mindkét országban az uniós átlag 79 százalékába kerültek az élelmiszerek és üdítők 2015-ben.
A felmérés szerint a legnagyobb, csaknem négyszeres különbség a dohányáruk árában volt az országok között, Bulgáriában az uniós átlag 50 százalékát kellett fizetni ezekért a termékekért, míg Nagy-Britanniában ennél jóval többet, az uniós átlag 218 százalékát.
Az alkoholos italok Magyarországon voltak a harmadik legolcsóbbak az unióban, az átlag 74 százalékába kerültek. Ennél olcsóbban Bulgáriában lehetett alkoholhoz jutni, ahol az uniós átlag 64 százalékát, Romániában 72 százalékát kellett fizetni érte. A legdrágábbak Írországban voltak az alkoholos italok, ahol 175 százalékkal kerültek többe, mint az uniós átlag, majd Finnország és Nagy-Britannia következett 172 és 163 százalékkal.
A felmérés mintegy 440 terméket, élelmiszert, üdítőt és dohányárut foglalt magába.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.