Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy budapesti savanyító üzem ellenőrzése során több mint 39 tonna – finoman szólva is – gyanús körülmények között tárolt savanyúságot talált a Nébih. Az üzem mennyezete penészes volt, a savanyúság tárolására használt hordókat pedig belepték a rovarok. A Nébih kamerája szerencsére megint a helyszínen volt.
A XVII. kerületi Rendőrkapitányság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által ellenőrzött budapesti savanyító üzem mennyezete penészes volt, az ablakokon nem voltak szúnyoghálók, így a helyiségek tele voltak rovarokkal.
Az alapanyagokat a földön tárolták, az érlelő kádak mellett pedig földes, koszos alapanyagokat is tartottak. Több termék esetében hiányzott a nyomon követéshez szükséges dokumentum.
Az üzemben tárolt alapanyagok és késztermékek közül 20 tételt, összesen csaknem 40 tonna terméket vontak ki a forgalomból a Nébih szakemberei.
A Nébih munkatársai szerencsére megint rögzítették az esetet:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.