Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csehországban rövidesen bírósági eljárás indul a volt miniszterelnök, Petr Necas ellen. Korrupció a vád.
A volt cseh polgári demokrata miniszterelnök, Petr Necas ellen bírósági eljárás indul – közölet a Hospodárské Noviny politikai és gazdasági napilap. A cseh újság azt írta, hogy Rostislav Bajgar államügyész a vádiratot már elkészítette, s közölte, hogy napokon belül a bíróság elé viszi az ügyet.
Necast azzal vádolja az államügyészség, hogy 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, és ezzel tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott. A kormányfő az áfaemelést ellenző három képviselőnek, akikkel a pártnak már korábban is több vitája volt, megígérte: ha lemondanak mandátumokról, és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jólfizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben.
Necas az évek óta húzódó ügyben nem nyilatkozik. Ügyvédje, Josef Lzicar újságíróknak azt mondta: ügyfele nem érzi magát bűnösnek, a neki tulajdonított döntéseket nem ő hozta. A három volt képviselő közül a parlamentből való távozása után Marek Snajdr az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó Cepro, Ivan Fuksa pedig a prágai repülőteret is működtető Cesky Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg Petr Tluchor nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására barátját, Libor Antostot beválasztották a Ceské Dráhy vasúttársaság vezetésébe.
A három képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de képviselői mentességük következtében végül is a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól.
Petr Necas jobboldali koalíciós kormánya 2013 nyarán lemondásra kényszerült, miután a cseh korrupcióellenes rendőrség razziát tartott a kormányhivatalban, és korrupció gyanújával Necas akkori kabinetvezetője, Jana Nagyová – ma a volt kormányfő felesége – szintén rendőri őrizetbe került. Nagyová-Necasová ellen máig több eljárás van folyamatban. A 2013 őszén megtartott, előrehozott parlamenti választást a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte meg, és Bohuslav Sobotka alakított koalíciós kormányt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.