A briteknek nem kell az EU, Cameron lemondott - a Brexit-népszavazás percről percre
Utolsó frissítés:
Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!
Most érkezett
Megvan az első részeredmény! - Gibraltár nem aprózta el
A gibraltári szavazás eredményei futottak be elsőként. A brit tengerentúli terület közel 20 ezer szavazójából 19 322-en szavaztak az unióban maradásra, 823-an pedig ellene. Ez nem túl meglepő, lévén a félsziget lakói rettegtek a közös piac elvesztésétől és a spanyol-brit viták kiújulásától.
- Csütörtök este úgy zárult a szavazás, hogy minden felmérés a Brimain, a Maradás-tábor biztos győzelmét jósolta, a valós eredmények aztán hirtelen egészen mást mutattak: győzött a Brexit
- David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, az EU-val már egy másik kormányfő tárgyal majd
- A font hatalmasat zuhant, a forintot is magával rántotta
- A skótok újra meglovagolnák a Brexitet, és jöhet a második függetlenségi népszavazás
Percről percre
David Cameron nem volt túl elegáns
A Twitteren csak azoknak köszönte meg a szavazást, akik - akárcsak ő - a maradást támogatták.
A Sun is az őrülten magas részvételi arányt emeli ki
Íme a lap pénteki címlapja:
A részvételi arány nagyon magas volt
Úgy számolnak, több mint harminc millió ember szavazott. Ez azt erősíti meg, hogy a kilépést ellenzők állhatnak jobban, hiszen minden elemzés arról szólt: a kilépéspártiak elkötelezettebbek, azaz nekik az a jó, ha általánosságban alacsonyabb a részvételi arány.
Nigel Farage lényegében elismerte vereségüket
A UKIP elnöke a szavazás befejezése után nyilatkozott, és többek között arról beszélt, ő úgy gondolja, hogy azok győztek, akik maradni akarnak az EU-ban. Saját pártjáról annyit jegyzett meg: ők nem tűnnek el, maradnak és a jövőben csak erősödni fognak.
Boris Johnson egyelőre nem jósol eredményt
London volt polgármestere, a kilépéspártiak egyik fővezére a Twitteren arról írt: megtették, amit a demokrácia kíván.
Az IpsosMori még nagyobb különbséget mért
Náluk 54-64 arányban győzhet a maradók tábora.
Az utolsó felmérésen a Brimain győzelmét jósolják
A The independent által idézett, a szavazás lezárásának időpontjában közzétett YouGov-felmérés azt jósolta, hogy az unióban maradni akarok négy százalékkal többen voltak. Az ITV News-nak készült ComRes-kutatás ennél is nagyobb, 48-42 arányú Briman-győzelmet mért.
Az utolsó szavazó(k egyike) műsort csinált
A Monty Python is megérkezett az urnazárás pillanatára. Egy harcos brexites szavazó a kilépésről kezdett szónokolni, nemzeti büszkeségről, önállóságról, egészen addig, amíg az édesanyja le nem pisszegte.
Árvíz után káosz az angol vasúton
Óriási torlódás alakult ki a londoni vonatállomásokon, miután az áradások okozta technikai hibák miatt szinte az összes vonat késett. Több százan torlódtak fel a Waterloo állomásnál is. Sokan attól tartottak, hogy nem érnek haza időben, hogy még szavazhassanak.