A briteknek nem kell az EU, Cameron lemondott - a Brexit-népszavazás percről percre
Utolsó frissítés:
Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!
Most érkezett
- Csütörtök este úgy zárult a szavazás, hogy minden felmérés a Brimain, a Maradás-tábor biztos győzelmét jósolta, a valós eredmények aztán hirtelen egészen mást mutattak: győzött a Brexit
- David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, az EU-val már egy másik kormányfő tárgyal majd
- A font hatalmasat zuhant, a forintot is magával rántotta
- A skótok újra meglovagolnák a Brexitet, és jöhet a második függetlenségi népszavazás
Percről percre
J. K. Rowling: Goodbye, UK.
A Harry Potter-könyvek szerzője Twitter-oldalán aktívan kommentálta a népszavazást. Még soha nem vártam varázslatot ennél jobban – írta hajnalban. Aztán elbúcsúzott az Egyesült Királyságtól, majd azt írta, hogy a skótok függetlenedése következik, vagyis Cameron öröksége két uniót választ szét. Egyiknek sem kellene megtörténnie – így Rowling.
Elmar Brok: Cameron a felelős
Elmar Brok kereszténydemokrata (CDU) német politikus, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke a ZDF német közszolgálati televízióban úgy fogalmazott, a referendum kimenetele "figyelmeztető lövés kell, hogy legyen a tagállamok kormányainak". Határozottan állást foglalt a britek távozásával kapcsolatban, "a kívül, az kívül" – mondta, megjegyezve, hogy a legfontosabb most elejét venni a hasonló kezdeményezéseknek. Szerinte a brit népszavazás kiírása elhibázott döntés volt, amelyért "nagy árat kell fizetni". A német politikus személyesen David Cameron brit kormányfőt tette felelőssé a bennmaradás-pártiak várható vereségéért. "Nincs is min csodálkozni, hisz David Cameron már tíz éve azt mondogatja, milyen rossz is Európa."
Politico: Délelőttre várható Cameron megszólalása
A politikai lap szerint nem világos még, hogy a miniszterelnök és pénzügyminisztere túlélik-e a napot.
A Harry Potter szerzője drámaibban nem is fogalmazhatott volna
David Cameron öröksége az lesz, hogy két szövetséget is felbomlasztott – mondta J. K. Rowling arról, hogy a Brexit eredményeit látva Skócia függetlenséget szeretne Angliától. Az írónő szerint nem volt szükségszerű, hogy ez a két dolog bekövetkezzen. Aztán még hozzátette, hogy sosem vágyott még annyira a varázslatra, mint most.
Az ír katolikusok is megszólaltak
Gerry Adams, az Észak-Írországban is aktív ír katolikus párt vezére kijelentette: "Ha az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, a brit kormány minden felhatalmazását eljátssza, hogy az északírek érdekeit képviselje." A Sinn Fein Írország és Észak-Írország egyesítéséért küzd.
A Brexit fertőz, Le Pennek is megtetszett
A francia Nemzeti Front vezetője üdvözölte a brit népszavazás szinte biztosra vehető eredményét, és szerinte a franciáknak is joguk van dönteni az uniós tagságról.
Kemény kilépési tárgyalások várnak Nagy-Britanniára
Az EU külügyi megbízottja máris üzent: kőkemény tárgyalásokra kell a briteknek felkészülniük. Nem titkolja, példát fognak statuálni, hogy másoknak elvegyék a kedvüket a kilépéstől.