A briteknek nem kell az EU, Cameron lemondott - a Brexit-népszavazás percről percre
Utolsó frissítés:
Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!
Most érkezett
Cameron lelép, ha nem is egyből
A brit ITV tudósítója brit konzervatív forrásaitól úgy tudja, a miniszterelnök David Cameron és pénzügyminisztere, George Osborne lemond, bár nem azonnal, hanem "méltó módon" távoznak majd. A tudósító szerint karácsonykor már nem lesz hivatalban a kormányfő.
Még a Brexit-párti tory belső ellenzéki Andrew Bridgen is azon a véleményen van, hogy Cameronnak nem kellene azonnal távozni, előbb lélegzethez kell jutnia, hogy stabilizálni tudja a jelenlegi helyzetet, az országnak szerinte ez volna az érdeke. (forrás: Guardian)- Csütörtök este úgy zárult a szavazás, hogy minden felmérés a Brimain, a Maradás-tábor biztos győzelmét jósolta, a valós eredmények aztán hirtelen egészen mást mutattak: győzött a Brexit
- David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, az EU-val már egy másik kormányfő tárgyal majd
- A font hatalmasat zuhant, a forintot is magával rántotta
- A skótok újra meglovagolnák a Brexitet, és jöhet a második függetlenségi népszavazás
Percről percre
Egymillió fölött a Brexit előnye
15,615,964 Brexit-párti szavazat van 14,534,113 maradáspárti voks ellen. És már csak 31 választókerületre várunk.
A forint is esni kezdett
A Brexit hírére az euró jegyzése a kora hajnali 312,97 forintról 318,16 forintra, a dolláré 273,98 forintról 289,16 forintra, a frank árfolyama pedig 284,39 forintról 296,44 forintra változott pénteken, percekkel reggel 6 óra előtt. Az euró árfolyama is esett a dollárhoz képest: a hajnali 1,1424 dollárról 1,0915 dollárra.
Nigel Farage elkezdett ünnepelni
A UKIP elnöke este még lényegében elismerte vereségüket, hajnalban azonban már "új hajnalt" látott.
Rendkívüli tanácskozást tartanak az EU-frakcióvezetők
Pénteken reggel nyolcra hívták össze az Európai Parlament frakcióinak vezetőit.
BBC: nyert a Brexit!
A BBC péntek reggeli előrejelzése szerint a Brexit-tábor, vagyis a kilépés hívei nyerték meg a brit EU-tagságról rendezett népszavazást. Hasonló következtetésre jutottak az ITV kereskedelmi televízió szakértői.
Zuhanórepülésben az angol font
A dollárhoz képest 30 éves negatív rekordot döntött az árfolyam.