A briteknek nem kell az EU, Cameron lemondott - a Brexit-népszavazás percről percre
Utolsó frissítés:
Péntek reggel bejelentették, hogy a britek többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Cameron lemondott, hatalmasat zakózott a font. Kövesse velünk a brit népszavazás eseményeit percről percre!
Most érkezett
Nőtt a Brexit-pártiak előnye
Brexit vs. Brimain: 13,411,911 - 12,535,141. És már csak 69 helyről várnak eredményeket.
- Csütörtök este úgy zárult a szavazás, hogy minden felmérés a Brimain, a Maradás-tábor biztos győzelmét jósolta, a valós eredmények aztán hirtelen egészen mást mutattak: győzött a Brexit
- David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, az EU-val már egy másik kormányfő tárgyal majd
- A font hatalmasat zuhant, a forintot is magával rántotta
- A skótok újra meglovagolnák a Brexitet, és jöhet a második függetlenségi népszavazás
Percről percre
51 - 49 a Brexit javára
382 választókörzetből 270-ből van már hivatalos eredmény.
Bristol lehet a fordulat zászlóshajója
Bristolban erőset nyertek a maradásra szavazók, a hátralévő eredmények alapján van még esély rá, hogy visszaszorulnak a távozást sürgetők. A bristoli szavazók 62 százaléka szavazott a maradásra. A városban elég erős baloldali fordulat ment végbe az utóbbi időben, ez is állhat az eredmény mögött. Az új polgármester a Guardian szerint mozgósította a baloldali szavazókat és a zöldek is aktívan kampányoltak a városban.
300 év után Skócia újra független lehet
Legalábbis erre utalnak Angus Robertson, a Skót Nemzeti Párt képviselőjének szavai. Robertson szerint Skócia máshogy döntött, mint az Egyesült Királyság többi része, a 32 körzetből harmincban már egészen biztosan a maradásra szavazók vannak többen. A politikus az ITV-nek nyilatkozva azt mondta, ha az eredmény nem változik, "alkotmányos válságnak nézünk elébe".
Wales menne leginkább, a skótok most nem örülnek
Lebontva az Egyesült Királyság részeire a számok eltérő képet mutatnak. Anglia többsége (54,6%) a távozásra szavazott. Skócia szavazói közül maradnának a legtöbben az unió tagjai (62,2%). Walesben született a legnagyobb arányú távozást követelő győzelem (55,5%), Észak-Írországban inkább maradnának (55,1%) az emberek.
Farage már győzelmi beszédet tart
Nigel Farage tart beszédet, aki szerint már hajnalodik és egy új, független Egyesült Királyságra fog hamarosan lesütni a nap. Győzelmi beszédnek tűnik, pedig még semmi sem biztos. "Az EU-t elfújta a szél" - mondta Farage beszédében. Farage reméli, hogy sikerül lebontani ezt a szerencsétlen próbálkozást, amit Európai Uniónak neveznek és hamarosan szuverén nemzetállamok uralják majd Európát.
Már új választások kiírásáról beszélnek
A Spectator újságírója, James Forsyth már az általános választások kiírását pedzegeti. Rajta kívül is egyre többen vetik fel, David Cameronnak távoznia kell, ha a Brexit valósággá válik.
Hivatalos: ekkorát még sosem esett a font
Minden idők legnagyobb zuhanásán, közel 8 százalékos csökkenésen van túl már most a font, pedig még nincs is végeredmény. El lehet képzelni hol fog kikötni, ha a távozásra szavazók lesznek többen reggelre. A legnagyobb csökkenés eddig 2008-ban, a világgazdasági válság csúcsán volt, akkor 7 százalékos zuhanást könyveltek el.