Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az OTP vezetésével alakuló pénzintézeti konzorcium finanszírozhatná a 3-as metróvonal infrastruktúrájának 137,5 milliárd forintba kerülő felújítását, ha az unió nem támogatja a projektet – értesült a Népszabadság.
Egyre nagyobb esélyt látnak a támogatási kérelem elutasítására, illetve a részleges finanszírozásra már a kormányzati döntéshozók is – írta a Népszabadság a 3-as metró felújításáról.
Az OTP a finanszírozásba való esetleges beszállásának megerősítése vagy cáfolata helyett azt válaszolta a lap munkatársának kérdésére, hogy „ez esetben nem tudjuk munkáját segíteni".
Szűcs-Somlyó Mária kommunikációs igazgatón keresztül Tarlós István főpolgármester pedig azt üzente, neki mindegy, hogy a kormány uniós támogatásból vagy hitelből teremti elő a pénzt, de állnia kell a költségeket, mivel ígéretet tett rá.
Felvetődött az Európai Befektetési Bank (EIB) bevonása is, amely már enélkül is százmilliárd forintos hitelkeretet biztosít a fővárosnak. Ebből 62 milliárdot költhetnek közlekedési célú projektekre, ezt pedig viszi a metrókocsikra az orosz Metrowagonmas.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.