Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Úgy tűnik, a kormány nem akar beavatkozni az Airbnb-sek hazai piacán – legalábbis erre lehet következtetni abból, amit Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos mondott interjújában a Figyelőnek.
„Nekem nem az a legnagyobb problémám vele, hogy létezik és működik, hanem az, hogy nincsenek róla adatok" – mondta Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos a Figyelőnek az Airbnb-ről.
Szerinte nem tudni, hogy a portálon foglaló vendégek a keresleti piac hány százalékát képviselik, a neten kerülnek a piacra, és nem tudni, hogy a látogatók mekkora részét teszik ki.
A lap azt akarta megtudni a kormánybiztostól, hogy az Uber után korlátozhatják-e a magyar Airbnb-seket is.
„Nincsen olyan kormányzati elképzelés, hogy ezt a területet valamilyen módon szabályozni kellene vagy más módon beavatkozni a piac működésébe. De adatokra szükség van, és az, hogy jelenleg nem rendelkezünk információval, nemcsak Magyarországon probléma, hanem a világ más országaiban is" – válaszolta Bienerth Gusztáv.
Megerősítette, nem várható, hogy extra adóval sújtják az Airbn-eseket, pusztán az a cél, hogy transzparens legyen a piac.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.