MNB: ősszel jöhet az infláció

Egy százalék körüli értékre ugorhat az infláció az MNB szerint.

  • MTI MTI
MNB: ősszel jöhet az infláció

Ősszel ismételten pozitív tartományba kerülhet a fogyasztói árak éves változása, nyáron viszont továbbra is nulla közelében várható az infláció – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője hétfőn a köztévé adásában.

A KSH jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak éppen úgy, mint májusban, átlagosan 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Balatoni András elmondta: ősszel bázishatásoknak köszönhetően pozitív lehet az árindex, a tavalyi év második felében ugyanis olyan árcsökkenés volt, ami miatt – azonos időszakot vizsgálva – idén mintegy 1 százalék körülre emelkedhet az infláció.

Megjegyezte, hogy a globális környezet kedvezően alakul, visszafogott ütemben emelkednek a fogyasztói árak. Hozzátette: a labdarúgó-Eb-hez hasonlóan az olimpia esetében is előfordulhat, hogy a vállalatok átmenetileg csökkentik termékeik árát, azonban hangsúlyozta, hogy jegybanki szempontból ezek az egyszeri megingások nem jelentősek. Arra a kérdésre, hogy az infláció változása miként hathat a jegybanki alapkamatra, a szakértő úgy válaszolt: a monetáris tanács álláspontja szerint a jelenlegi kamatkondíciók tartós fenntartása szükséges a jegybanki 3 százalékos inflációs cél eléréséhez, amely az MNB legfrissebb előrejelzése szerint 2018 első felére teljesülhet.

MTI
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.