Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az ír statisztikai hivatal a bruttó hazai termék (GDP) 26,3 százalékos tavalyi növekedéséről számolt be kedden, azonban a látványos emelkedés nem a reálgazdasági folyamatokat tükrözi, hanem a statisztikai számbavétel mkódosításának hatását.
A nagy ugrást főként az okozta, hogy teljes vállalati mérlegeket minősítettek át – közölte a statisztikai hivatal. Így számos adómegtakarítási célból Írországba költöztetett székhelyű cég teljes globális profitját is beszámítják az ír GDP-kimutatásba.
A székhelyáthelyezéssel történő adóoptimalizálás kedvelt célpontja lett Írország az elmúlt években. A vállalatok általában a származási országban végzik fő tevékenységüket, azonban adóügyileg a kedvezőbb adókulcsú célországba tartozónak vallják magukat.
Eredetileg a 2015-ös GDP-növekedést 7,8 százalékra becsülték. Ez is azt mutatja, hogy az ír gazdaság határozottan növekedési pályára állt, folyamatosan nőnek az adóbevételek és 2012 óta felére, 7,8 százalékra csökkent a munkanélküliség.
"A valóság az, hogy egy átlagos ír háztartás nem ébredt ma reggel bámulatosan gazdagabban fel" – mondta Austin Hughes, a KBC vezető közgazdásza, hozzátéve, hogy az állam és a magánszektor adóssága abszolút értékben ugyanannyi maradt, és a Brexitnek is hatása lesz a növekedésre.
A GDP-számítás módosítása hatással volt egyes fontos pénzügyi mutatókra is. Michael Noonan ír gazdasági miniszter közlése szerint a tavalyi államadósság GDP-arányosan 79 százalékra csökkent az eredetileg becsült 93,8 százalékról, míg a költségvetési hiány is árnyalatnyival, 1,9 százalékra javult.
Több szakértő is azt hangsúlyozta az adatokat kommentálva, hogy a GDP-mutató nem alkalmas a gazdasági folyamatok leképezésére. Simon Barry, az Ulster Bank vezető közgazdásza szerint a lakossági fogyasztási adatok jobban tükrözik az ország gazdasági teljesítményét.
Tavaly Írországban 4,5 százalékkal nőtt a fogyasztás az egy évvel korábbihoz képest, míg idén az első negyedévben a 2008-as válság óta a legjobb adat jött ki, 2,1 százalékos növekedést mutatott a fogyasztás negyedéves alapon.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.