Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Sikér Zrt. ugyan nyereséges volt az utóbbi években, ám 2014-es mérlege szerint 6,9 milliárd forintos adósságot halmozott fel több tényező együttállása miatt, melyek egyike a Széchenyi Bank bedőlése, a másik az ágazatban kialakult öldöklő verseny.
Mivel a cég nem tudott megállapodni hitelezőivel, a bíróság megszüntette a komáromi Sikér Malomipari Zrt. elleni csődeljárást, így megkezdődhet az évi tízmilliárd forint feletti forgalmával az ágazat öt legnagyobbja közé tartozó cég felszámolása – írja szerdai számában a Világgazdaság.
A cikk szerint a cég négy év alatt árbevételét két és félszeresére növelte, 2013-ban 43,5 milliós osztalékot fizetett, a rákövetkező évben 90 milliós nyereséget ért el, ugyanakkor tavalyelőtti mérlege szerint 6,9 milliárd forintos adósságot halmozott fel.
Blázsek Ferenc főtulajdonos februári közlése alapján a lap arról ír: a vállalkozás sorsát a Széchenyi Bank bedőlése, a finanszírozó pénzintézetek visszalépése, a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott, 300 millió forint feletti kartellbírság és az ágazatban kibontakozott öldöklő verseny pecsételte meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.