Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az új társaság viszonylag kis sofőrlétszámmal kezdene, tarifája nem lesz ugyanaz, mint az Uberé, de alacsonyabb árakat ígér, mint a sárga taxik.
A Magyar Idők keddi számában azt írta: a cég, amely a magyarországi Uber alvállalkozója volt, új applikációt fejlesztett és terjesztene a következő napoktól. Az egyelőre nem világos, miként jut a cég az ügyfelek adataihoz, akik e-mailben kapnak tájékoztatást az új szolgáltatásról.
Az üzleti modell sem újdonság: személyszállítási szolgáltatás helyett sofőrrel együtt lehet majd autót bérelni. Így a taxitörvényt egy kiskapu révén meg lehet kerülni, ahogyan már számos, Magyarországon működő szolgáltató teszi évek óta – írta a lap.
A Magyar Idők úgy tudja, az új társaság viszonylag kis sofőrlétszámmal kezdene, tarifája nem lesz ugyanaz, mint az Uberé, de alacsonyabb árakat ígér, mint a sárga taxik.
A lap megkeresésére az Uber magyarországi képviselete nem kívánta megerősíteni az információkat.
A napokban a három éve Észtországból indult vállalkozás, a Taxify jelentette be, hogy augusztustól az Uber helyébe kíván lépni, megtartva annak utasközpontú mentalitását, de betartva a vonatkozó szabályozást.
Még ki sem hűlt az Uber, már itt is az utódja
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.