Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagyon bőséges az idei kajszibaracktermés, és minőségileg is jó.
Végéhez közeledik a kajszibarack betakarítása, mennyiségben és minőségben is jó termést várnak a szakértők, a kajszi termőhelyét ugyanis nem érintette az április végi fagy – írta hétfői számában a Magyar Idők.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint hektáronként átlagosan 6,9 tonna termett a gyümölcsből. Az egyes megyék között viszont nagy különbségek voltak. Vas és Zala megyében például gyakorlatilag nem termett kajszi, míg Somogyban 18 és fél tonna volt a hektáronkénti termésátlag – tették hozzá.
A napilap kitért arra is, hogy az utóbbi öt évben folyamatosan ingadozott az országos termésmennyiség: volt olyan év, amikor összesen csupán tízezer tonna kajszit sikerült betakarítani, míg a következő évben ennek csaknem háromszorosa, 27 ezer tonna termett az ültetvényeken. Emellett az árak is évről évre nagy kilengést mutatnak. Az idén a fővárosi nagybani piacon például a termelők 11 százalékkal olcsóbban tudják eladni a kajszit, mint egy évvel korábban.
Szakértők szerint ezt a hektikusságot a termelés stabilizálásával és növelésével lehetne csökkenteni. Ehhez hosszú távú stratégiára, ezen belül pedig fajtamentési program elindítására lenne szükség, ezután versenyképessé és hosszú távon fenntarthatóvá kell tenni a gazdálkodást – vélekedtek az Agrárgazdasági Kutató Intézet szakemberei.
A Magyar Idők cikkében kitért arra is, hogy az ültetvényfejlesztést a 2020-ig tartó Vidékfejlesztési program mintegy 19 milliárd forinttal támogatja. A jelenleg is elérhető felhívásra eddig 9,89 milliárd forint értékben érkezett támogatási kérelem, így a keret csaknem felére még most is pályázhatnak a kertészetek – olvasható a lapban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.