Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#barack

MTI Gazdaság

Olcsóbb lesz idén a barack

A baracktermésnek nem tett be annyira az időjárás, és a tavalyi magas árak után az idén olcsóbbra lehet számítani.

MTI Gazdaság

Talán jó lesz a baracktermés

Jó szezonban bíznak a baracktermelők, mivel a késő tavaszi fagy nem tett kárt az ültetvényekben - közli szombati számában a Magyar Idők.

MTI Itthon

A menekültek miatt panaszkodott Horgos polgármester

A vajdasági Horgos polgármestere szerint nagy kárt okoznak náluk az illegális bevándorlók. Bacskulin István szerint naponta több ezer migráns halad át náluk, és van olyan ültetvény, ahol tavaly 35 tonna barackot szedtek le, idén azonban egyetlen szemet sem, mert a bevándorlók éretlenül megették a fáról.

MTI Gazdaság

Nem olyan jó az idei baracktermés

Közepes termést takarítottak be eddig a Tolna megye legnagyobb kajsziültetvényét művelő kisvejkei Danubia-Frucht Szövetkezetnél – közölte a szövetkezet elnöke az MTI-vel.

hvg.hu Gasztro

A hungarikum is lehet hibás

A hungarikum védett nemzeti érték. Olyan kincs, amit nemcsak lajstromozni kell, de vigyázni is illik rá. A Magyar Gasztronómiai Egyesület az első számú védencet, a pálinkát vette kicsit közelebbről szemügyre.

hvg.hu Gasztro

Magvas tudnivalók a pálinkafőzésről

A cseresznyemagot meg a meggymagot nem szabad szétrágni, a sárgabarack magját ne törjük fel, mert ciános. Egyébként, az alkohol fertőtlenít. Csupa nagymamás sztereotípia. De valami van benne. Pláne, ha nem eszik a gyümölcsöket, hanem főzik, pálinkának.

MTI Vállalkozás

Drágábban lehet venni a gyümölcsös birtokokat

A gyümölcsárak növekedése az elmúlt egy-másfél évben 10-15 százalékkal emelte a birtokok árát - állítják a Napi Gazdaság által megkérdezett ingatlanközvetítők. A piacon már a külföldiek is szemezgetnek.

MTI Világ

Elloptak három szatyor gigadrága barackot Kínában

Felbecsülhetetlenül értékes őszibarackokat lopott három férfi Kínában egy állami kutatógazdaságból. A tudósok 13 éven át dolgoztak különböző fajták keresztezésén, hogy kinemesítsék a tökéletes barackot, erre három falusi éjjel belopódzott a kertészetbe, és teleszedett három szatyrot őszibarackkal.

hvg.hu Gasztro

Barackos ízek a Budapesti Pálinkafesztiválon

Az ország legkedveltebb gyümölcséből nemcsak finom pálinkák, hanem különleges ételspecialitások, desszertek is készülnek a május 10-13. közötti Budapesti Pálinkafesztiválra. Profi séfek barackkal spékelt ínycsiklandozó ételekkel kényeztetik a látogatókat.

1 2
Még a kormánypártiaknak is bejön Majka Bindzsisztánja egy kutatás szerint

Még a kormánypártiaknak is bejön Majka Bindzsisztánja egy kutatás szerint

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Decemberben kisebb turistaözön volt  Magyarországon

Decemberben kisebb turistaözön volt Magyarországon

Az úszószövetség fegyelmi eljárást indít Hosszú Katinka klubjának volt edzője ellen

Az úszószövetség fegyelmi eljárást indít Hosszú Katinka klubjának volt edzője ellen

Deutsch Tamás: Miszter Magyar, Máj inglis ekszent indíd iz from Kelenföld

Deutsch Tamás: Miszter Magyar, Máj inglis ekszent indíd iz from Kelenföld

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

Elhunyt Bánki András újságíró

Elhunyt Bánki András újságíró

Jogosítvány nélküli autóst kergettek Debrecenben a rendőrök – videó

Jogosítvány nélküli autóst kergettek Debrecenben a rendőrök – videó

Mészáros Lőrinc egy cégének is nekiment az Integritás Hatóság

Mészáros Lőrinc egy cégének is nekiment az Integritás Hatóság

A címlapról ajánljuk